Megnyílt a Kétfarkú Kutyapárt kiállítása
A NA EZ AZ című kiállítás látogatható:
2009. április 17-30.
Boulevard és Brezsnyev Galéria
Budapest, Király u. 46.
Nyitva: minden nap 16-20 óráig A kiállítás honlapja itt érhető el.
"Orbán Viktor muszlim ritus (a halal gyakorlatilag a koshert jelenti, a Koránban leírt halalnak megfelelő vágás a dhabihah) szerint leölt bárányt vásárolt egy szír élelmiszerboltban. Az egyik képen amúgy látható is, hogy az állat gerincagyát nem vágták át, ez a lényege a helyes vágásnak. Ennyit a keresztény fundamentalizmusról." - írja az Örülünk, Vincent? című blog. (orulunkvincent.blog.hu, fotó: blikk.hu)
Néhány megyei napilap internetes szépségversenye
Egy cseh rádióadó 1,1 millió Ft-nyi cseh koronát szórt szét a magasból. "A járókelők szinte megvadultak a repülő pénzek láttán és egymást taposva, ütlegelve próbáltak minél többet harácsolni" a pénzből. "Egy 10 éves kislány súlyos sérüléseket szenvedett, de rajta kívül még 25 embert kellett kórházba vinni. Két sebesültet a helyszínen láttak el a mentők. Az ügyben nyomozás indult. A rendőrség a térfigyelő kamerák segítségével keresik a sérüléseket okozó résztvevőket." (deluxe.hu)

A szellőző rácsa Mátyás király arcképét fogja ábrázolni. Az építkezést már elkezdték, a jelenlegi állapotok melletti látványterven látszik hogyan fog kinézni, ha elkészül.
Módosítani kényszerül a hangos utastájékoztatás formáját áprilistól a Magyar Államvasutak (MÁV), miután közfelháborodást keltett, hogy a magyarországi pályaudvarokon az adott ország hivatalos nyelvén mondják be a határon túli magyar városok elnevezését. Az eljárást övező felháborodás nyomán Molnár Csaba közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter néhány nappal ezelőtt arra kérte a MÁV-START Zrt. vezetőit: a magyar nyelvű hangos utastájékoztatásban a lehető legrövidebb határidőn belül térjenek át a határon túli történelmi magyar városok nevének magyarul történő közlésére a magyarországi pályaudvarokon. Tekintettel a vasúti társaság szolgáltatásait igénybe vevőkre, a tárcavezető szerint nem fogadható el az a gyakorlat sem, hogy kizárólag magyar nyelvű tájékoztatás legyen, ezért azt kérte a MÁV-tól, tegyenek hathatós intézkedéseket az idegen nyelvű hangos utastájékoztatás rendszerének mielőbbi bevezetése érdekében is.
A teljes cikk itt érhető el. (Kitekintő/Krónika), a kép forrása: Közeg-blog