Fideszes (és természetesen KDNP-s) írásbeli kérdések árasztották el december 19-én és 20-án a minisztériumokat, több mint 1300 halaszthatatlan felvetésben várták a minisztérium válaszát az ellenzéki honatyák, amit a törvény szerint 15 napon belül írásban meg is kellett válaszolni. (Vagyis a dec. 19-20-án feladott kérdéseket január legelejéig, miközben a munkanapok száma a nullát közelítette ebben az időszakban.) 700-an dolgoztak a határidő betartásán a különböző tárcáknál, az Oktatási és Kulturális Minisztérium 173, a közlekedési tárca 172 kérdést kapott. Szintén száz feletti írásbeli kérdést intézett a Fidesz a szociális, az egészségügyi, az igazságügyi, a földművelésügyi és a pénzügyminiszterhez.



Budai Bernadett kormányszóviő a kérdésekből válogatott:
- a kormány jelzi Ágh Péter javaslatára a Magyar Posta Zrt-nek, hogy készüljön Szombathely szentjeiről bélyeg
- Cser-Palkovics András azt kérdezte, hogy a Gyurcsány Ferenc által a tatai edzőtáborban leleplezett szobron miért nem szerepel a tervező neve
- mikorra lehet olyan szabályokat bevezetni, amelyek valamennyi telefonhoz alkalmas töltők gyártására kényszerítik az iparágat? (Horváth Zsolt kérdése)
- Horváth János arról kérdezett, miként lehetne ismét elérni Magyarországon a selyemhernyó és selyem-termelés 1930-as évtizedbeli volumenét
- Font Sándor a szarvasgomba-tenyésztés törvényi szabályozásáról érdeklődött
- Nyitrai Zsolt: „Bárki lehet lemezlovas?” címmel benyújtott kérdésére a szóvivő közölte: 2006-ban törölték el a vendéglátóhelyeken fellépő zenészek vizsgakötelezettségét, így Nyitrai Zsolt is lehet lemezlovas

Pokorni Zoltán és Nyitrai Zsolt. Én is lehetek lemezlovas?
kép: nyitraizsolt.hu


"Szijjártó Péter szerencsétlennek nevezte, hogy az ország jelenlegi helyzetében a kormányszóvivő, vagy mások megpróbálnak viccet kreálni az ellenzéki pártok által benyújtott írásbeli kérdésekből. (...) Ha valaki ezeket felesleges és vicces kérdéseknek tekinti, nem méltó arra, hogy az emberek bizalmát kérje és elnyerje", fogalmazott Szijjártó Péter. Ha valaki szerint megterhelő a hozzá beérkezett írásbeli kérdésekre válaszolni, vagyis az, hogy ellássa a miniszterséggel járó feladatok egy kicsi szeletét, annak meg kell köszönnie az eddigi lehetőséget, és el kell ballagnia, tette hozzá az ellenzéki párt szóvivője."

forrás: Index
Az agnews24 szerkesztősége szívesen lát minden hozzászólást!

Nem érkezett még hozzászólás a cikkhez.

Megjegyzés küldése